Aktuális

Szexrabszolgát tartott egy magyarországi cigány pár Írországban

Emberrablás, emberkereskedelem és nemi erőszak vádjával folyik per Észak-Írországban Orsós György és Kovács Evelin ellen. Orsós Györgynek és barátnőjének, Kovács Evelinnek Belfastban kell bíróság elé állnia, miután a magyarországi cigány pár egy szintén magyarországi lányt kényszerített prostitúcióra Dungannon városában.

Rendőrkézen a brutális pár

Először korrekt, hétköznapi munkát ígértek neki, de a hotelből már nem engedték ki őt. Kovács Evelin a nőről akarata ellenére fotókat készített, majd Escort-oldalakon hirdette őt. Párja, Orsós György pedig fizikai erejével tartotta sakkban. A megfélemlített nőt - akit korábban ismertek is - a vád szerint legalább kétszer megerőszakolta.

Elvette a bankkártyáját, a mobiltelefont pedig a szeme láttára zúzta szét egy kalapáccsal. A szobáját lakattal zárták.

A cigány pár évek óta Dungannonban él, májusban tartóztatták le őket, miután az áldozat valahogy fel tudta hívni a rendőrséget. A lányt akkor már hét hónapja tartották szabályos rabszolgasorban. Orsós Györgyék a munkájával tizenháromezer fontot (4,6 millió forint) kerestek. A lány a bíróságon azt mondta, hogy a pénzből semmit nem látott.