Aktuális

Magyarország jobban teljesít: a gyerekek harmada nyomorban él

A Gyermekétkeztetési Alapítvány (GYEA) a Nemzetközi Gyermeknaphoz időzítve figyelemfelhívó videót tett közzé, amellyel célja ráirányítani a figyelmet a Magyarországon mélyszegénységben és nyomorban élő gyermekekre. Az alapítvány úgy látja, hogy a gyermekszegénységgel, amely a magyarországi gyermekek harmadát érinti, a döntéshozók csak kampányszerűen foglalkoznak, holott olyan társadalmi ügy, mely hosszú távon is igen komoly hatással van az ország fejlődésére.

A felnövő generáció meghatározó része elkeserítő helyzetben van

A GYEA véleménye szerint a Nemzetközi Gyermeknap küldetésére sajnálatos módon árnyék vetül, hiszen eredetileg a „gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről is szól”, holott ennek ma kevés jelét látni Magyarországon.

Az új kisvideóban gyerekek beszélnek az ételekről és étkezésről, megdöbbentően éles különbséget mutatva gyermek és gyermek között. A GYEA elnöke, Király Gábor kifejtette, hogy „a gyerekek harmada ma Magyarországon nyomorban él. Ez azt jelenti, hogy a szegénységben élők döntő többsége egy héten maximum egyszer kap meleg ételt. És 8-12 éves gyermekekről van szó.” A GYEA elnöke hozzátette, hogy reméli nem értik félre a szándékaikat: „Mi nem a rossz hír hozói vagyunk, és nem akarjuk elrontani a normális életkörülmények között élő gyerekek és szüleik örömét a Gyereknapon, de mindenkinek látnia kell, hogy a felnövő generáció meghatározó része milyen elkeserítő helyzetben van. Nem csukhatjuk be a szemünket, mert a gyerekszegénység nem a szegények problémája, hiszen az egész nemzet jövője, sikere függ attól, milyen gyorsan és hogyan kezeljük e társadalmi ügyet.”