Aktuális

Érmihályfalva: csoportos anális szex a temetőben

Bűnvádi eljárást indított kedden a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) nagyváradi részlege hét érmihályfalvi fiatal ellen, akiket azzal vádolnak, hogy - több alkalommal - becsalogattak egy 14 éves lányt a helyi zsidó temetőbe, ahol megerőszakolták, szeméremsértő képeket és videókat készítettek róla, amiket a Facebookon terjesztettek.

A szexuális aktusról felvételek is készültek

Az eBihoreanul.ro című helyi portál közli a vádlottak nevét is, akik kivétel nélkül magyar nevűek.

A DIICOT közleménye szerint a tettekre két alkalommal, 2018. március 31-én és április 21-én került sor. (Mivel nem egyszeri eset, így nem túl valószínű, hogy tényleg erőszak történt, inkább csak a sértett életkora miatt nevezhetik annak - a szerk.)

Az eseménysorozat a helyi zsidó temetőben kezdődött március 31-én, amikor az egyik, 18 éves vádlott orális és anális szexre kényszerítette (?) a kiskorú lányt. A szexuális aktusról felvételt is készített.

Április 21-én már valamennyien közösültek a lánnyal. A hét - 17 és 26 év közötti - elkövető ellen május 17-én indítottak eljárást, amikor őrizetbe vették és a DIICOT székházába vitték kihallgatásra őket.

Állítólag „meggyőzés” volt, nem erőszak

A Bihon.ro további részletekkel szolgál. A történet lényege az, hogy a lány szerelmes volt abba, akivel először üzekedett a temetőben, ő vette rá a csoportszexre. Ez azonban már sok volt a lánynak, aki az eset után elsétált a rendőrségre, és elmesélte a történteket a nyomozóknak.

A román lap megjegyzi: egyik szereplő sem tűnik cigánynak.