Aktuális

„Nem akarok olyan országban élni, ahol megbotránkoznak, ha a melleimet mutogatom egy tüntetésen”

Mostanra már valószínűleg mindenkihez eljutott az a pénteki tüntetésen készült kép, amelyet egy instastoryból fotóztak ki, és amelyen egy félmeztelen lány látható, mellein O1G-matricákkal (az O1G az „Orbán egy g.ci” rövidítése), mellette a momentumos Fekete-Győr Andrással.

A képen látható Judit már szembesült vele, hogy a fotójával van tele a közösségi média, de állítja: az égvilágon semmi nem volt megtervezve. A barátaival ment tüntetni, vonulás közben egyikük adott neki egy O1G matricát, mire azt mondta, van egy jó ötlete arra az esetre, ha szereznek neki még egyet. Így kerültek a matricák a helyükre (a melleire), és amikor véletlenül Fekete-Győr András mellé sodródott, meg is mutatta az eredményt az egyik - a fotót készítő - barátjának.

Azt mondta, saját pszichéje érdekében inkább nem nézi meg, miket írnak róla különböző médiafelületeken, szerinte „ez az ország túlságosan konzervatív, és nem csak azok, akik ezt határozottan vállalják is”.

„Nem kell ebbe többet látni, mint ami: egy jópofa, spontán kis polgárpukkasztás” - jegyezte meg.

Judit kijelentette: „Nem akarok olyan országban élni, ahol egy ilyen akció megbotránkozást vált ki”.