Aktuális

Életveszélyes állapotok uralkodnak a Honvédkórházban - állítja az egészségügyi szakértő

„Életveszély a Honvédkórházban" címmel írt blogjára bejegyzést Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, szakorvos, amelyben többek között Zacher Gábor távozása kapcsán fejti ki véleményét a Honvédkórházban tapasztalt állapotokról. Szerinte „az összeomlás szélén tántorog az intézmény, már most sincsenek meg alapvető feltételek a működéséhez, és ez csak romlani fog.”

A műtéti kapacitás 40 százalékkal esett vissza

A baleseti sebészeten négy, Zacher felmondása előtt a sürgősségin kilenc orvos mondott fel a közelmúltban, plusz most Zacher is - írja Kunetz. „Így - információim szerint - az ország legnagyobb sürgősségi ellátó osztályán négy és egynegyednyi sürgősségi szakorvos maradt. Az aneszteziológus a sürgősségin dolgozik, ahelyett, hogy a műtőben altatna, vagy az intenzív osztályon dolgozna. Ezért a műtőkből hiányzik az aneszteziológus orvos, ami azt jelenti, hogy műtőket kell bezárni és műtéteket kell elhalasztani."

Kunetz szerint a műtéti kapacitás 40 százalékkal esett vissza, összesen két műtő működik egy-egy ügyletben. A két műtőn osztozik a sebészet, az érsebészet, az égés részleg, a mellkassebészet, a szájsebészet, az idegsebészet és a baleseti sebészet is.

„Így tehát amennyiben egy akut bélelzáródást operálnak az egyik műtőben és egy koponyaműtét megy a másik műtőben, a rendszer bedugult, beállt és a ha ebben az időben akár csak egy életveszélyes sérült is érkezik, nincs hová vinni, nincs hol megoperálni, hacsak ki nem rángatják a nyitott hassal ott fekvő beteget, vagy az éppen gondolatokat olvasó idegsebészt. És miután a sürgősségi osztály állandóan ügyel, nagyon nagy területre, ez a beteg meg fog érkezni - és ha szerencséje van, van műtő, ha nincs, meghal."

Nem sokkal jobb a helyzet nem ügyeleti időben sem, állítja Kunetz. „A baleseti sebészetnek nincs önállóan szervezett műtője, így az ügyleti időben behozott, de műtőhiány miatt meg nem operált betegek műtétei is halasztódni fognak. Azokról a betegekről már nem is beszélve, akik elektív, tervezett műtétre jönnének, előjegyzéssel. Nem véletlen, hogy például a csípőprotézis műtétek várólistája itt a leghosszabb az egész országban."

Zacher távozásának körülményeiről is megvan a véleménye: szerinte rettenetesen elhibázott kommunikációs húzás volt a honvédelmi miniszter és a kórház részéről, hogy megpróbálták úgy beállítani az eseményeket, mintha az orvost ők rúgták volna ki, és még a felmondási idejét sem hagyják kitölteni.

„A miniszter pedig ezzel a hisztis kisfiús attitűddel nem mással, mint a betegekkel szúrt ki, hiszen így még egy szakorvossal van kevesebb az osztályon” - summázza Kunetz.