Aktuális

Négyszeresére nőtt a veszélyes kontinensfoglalók száma Németországban

2016-hoz képest a tavalyi évre már négyszeresére nőtt a német biztonsági szolgálatok által veszélyesnek tartott bevándorlók száma - írja a Die Weltre hivatkozva a Voice of Europe. 2015-ben ez a szám még csak 571 volt. A cikk szerint a növekedés oka egyértelműen a jelenlegi kancellár, Angela Merkel nyitott határok politikájának köszönhető, aki meghívólevelet küldött a Közel-Keletnek és Afrikának.

Németország nagy bajban van

A számok csak azután kaptak nyilvánosságot, hogy a német FDP információs kérelmet nyújtott be a szövetségi kormánynak.

A német kormány, illetve az uniós kormányok éveken át arra törekednek, hogy a bevándorlók és menekültek által elkövetett bűncselekmények számát elhallgassák a nyilvánosság elől.

A cikk kiemeli, hogy nem is lehet tudni a pontos számot az elkövetett bűntényekről, mert rengeteg európai fél bejelentést tenni a bűncselekményekről, tartva attól, hogy rasszistának és idegengyűlölőnek bélyegzik.

A német kormány reakciója inkább időhúzó jellegűnek tűnik, miszerint rengeteg jelentést kaptak 2016 októbere óta, többségüket még vizsgálják.

A hivatalos álláspont szerint 2014 óta Németországban a terrorcselekmények 54 százalékában vett részt menedékkérő. Az nem tiszta, hogy kezdőévnek miért nem 2015-öt jelölték meg.

A 2016-ban tervezett vagy végrehajtott terrorcselekmények 60 százalékát Szíriában kiképzett milicisták követték el, akiknek nagy része a migránsáradattal érkezett Európába. A cikkíró azzal folytatja, hogy az Egyesült Államok tanul Európa hibájából és keményvonalas álláspontos képvisel a közel-keleti helyzettel kapcsolatban, ezért is tiltotta meg korábban az amerikai elnök a szíriai, líbiai, jemeni, iráni, csádi és szomáliai származású emberek bemenetelét az államok területére.

Németországban ugyanakkor még nincs nyoma a keményítésnek, csak az állandó koalíciós feszültségeknek, és annak fényében, hogy a német nagytőkének évi 300 ezer új, képzett munkaerőre lenne szüksége, a merkeli politika a végsőkig ki fog tartani.

De továbbra is kérdés, hogy teljesen más kultúrájú, többségében írni-olvasni is alig tudó emberekkel hogyan lehet kielégíteni a német munkaerőpiaci igényeket.

Németország nagy bajban van.