Aktuális

TASZ: Nem lehet megtiltani a fotózást a kórházakban

Többen is jelezték a TASZ-nak, hogy megtiltották a fényképezést a kórházakban - plakátok jelentek meg, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy fotózni csak igazgatói engedéllyel szabad. A Társaság a Szabadságjogokért megtudta, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ utasította az intézményvezetőket a feliratok kihelyezésére, azok után, hogy a kórházakban uralkodó állapotokat bemutató fotók kerültek nyilvánosságra.

 

A fotózást sem a polgári törvénykönyv, sem az egészségügyi törvény nem tiltja

Márciusban például a kalocsai kórház tüdőgyógyászatának penészes, málló falairól tett közzé képeket egy látogató, de arról is készültek fotók, hogy a szülőknek milyen körülmények közt kell eltölteniük az éjszakát beteg gyermekeik mellett.

A TASZ felhívta a kórházvezetők figyelmét arra, hogy az egészségügyi intézményekben ugyanolyan feltételekkel lehet fénykép-, videó- és hangfelvételt készíteni, mint bármely más, nem magántulajdonban álló nyilvános helyen. Az egyedüli feltétel, hogy a fotózással ne sértsék meg más személyiségi jogait.

Azt a szervezet szerint maga az ÁEEK is beismerte megkeresésükre, hogy a fotózást sem a polgári törvénykönyv, sem az egészségügyi törvény nem tiltja. Ehelyett arra hivatkozik a fenntartó, hogy a kórházak rendeltetésszerű működésének érdekében joguk van korlátozni a betegeket és a látogatókat jogaik gyakorlásában - vagyis úgy tűnik, hogy álláspontjuk szerint hátráltatja a gyógyítást, ha valaki lefotózza a málló vakolatot, netán a saját újszülött gyermekét.

A TASZ azt javasolja a kórházigazgatók és az ÁEEK számára, hogy ha a fő problémájuk valóban adatvédelmi indíttatású, és nem a takargatnivalók elrejtése, akkor ne tiltsák a fényképezést, hanem tájékoztassák a betegeket és a látogatókat arról, hogy hogyan tudnak jogszerűen fotózni.