Bűnügy

Összeverte a rabtársát, életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják a többszörös visszaesőt

Az ügyészség vádat emelt egy többszörös visszaeső bűnöző ellen, aki két éve életveszélyes sérüléseket okozott a cellatársának - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség. 

Meghatározta, hogy cellatársa hová mehet, vagy kivel beszélgethet

A vádlott szabadulása előtt egy reintegrációs cellában először baráti viszonyt alakított ki egy másik rabbal, de a vádirat szerint ez a kapcsolat fokozatosan egy alá- és fölérendeltségi viszonnyá alakult át, amiben a férfi igyekezett cellatársa fölé kerekedni, uralni őt. Meghatározta, hogy cellatársa hová mehet, vagy kivel beszélgethet. 

Amikor cellatársa megsértette ezeket a szabályokat és másokkal beszélgetett, a férfi indulatosan kérdőre vonta, kiabálni kezdett vele, továbbá kétszer is arcon ütötte, majd nagy erővel, ököllel a hasát ütlegelte. Cellatársa nem szólt az őröknek sem a bántalmazásról, sem arról, hogy rosszul érezné magát. Csak akkor kért orvosi segítséget, amikor már elviselhetetlenek voltak a fájdalmai. 

Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy a férfinak többnapos lépsérülése van, amit azonnal meg kellett műteni. 

A verekedő fegyenc 10 éves büntetését töltötte, most - mint többszörös visszaesőt - életveszélyt okozó testi sértéssel vádolja a Csongrád Megyei Főügyészség.