Bűnügy

Piszkavassal szurkálta halálra 70 éves férjét a rendszeresen alkoholizáló asszony - hosszú fegyházbüntetésre ítélték

A Debreceni Törvényszék hétfői tárgyalásán 12 év és 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte azt a nőt, aki különös kegyetlenséggel megölte balmazújvárosi otthonukban idős, korlátozottan cselekvőképes férjét. Egy piszkavassal negyvenhatszor szúrta meg a férfit.

Magára hagyta vérző párját

A 64 éves nő az utóbbi időben rendszeresen ivott alkoholt, 70 éves férjével pedig naponta vitába keveredett. 2018. október 7-én alkalmi munkából tért haza ittasan a nő, amikor meglátta, hogy férje is ivott. Kérdőre vonta férjét, majd vitatkozni, dulakodni kezdtek az előszobában. A férfi elesett, az asszony felkapott egy piszkavasat, amivel ütötte és negyvenhatszor megszúrta a férjét. A vádlott más szúróeszközzel is sérüléseket okozott.

A nő, miután látta, hogy férje mozdulatlanul fekszik a padlón, a piszkavassal megpróbálta behúzni a szobába, ám a magatehetetlen férfit nem tudta megmozdítani, így az egész éjjel ott feküdt, és kihűlés miatt meghalt.

A nő másnap reggel a szomszédoktól kért segítséget, akik a központi segélyhívót értesítették.

A döntés nem jogerős, az ügyész és a vádlott tudomásul vette azt, míg a vádlott védője 3 nap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat bejelentésére.