Bűnügy

Kétmilliárdos csalás miatt ítélték el az Újpest FC korábbi tulajdonosát - csak felfüggesztettet kapott

Jogerősen két év felfüggesztett börtönre ítélték Tolnai Sándort, az Újpest FC korábbi többségi tulajdonosát. Az általa irányított cég ugyanis, egy érdi közjegyzőhelyettes és visszadátumozott okiratok segítségével 2,1 milliárd forintot csalt ki a CIB Banktól. Ezt a büntetőjog különösen jelentős kárt okozó csalásnak nevezi, ami 5 és 15 év közötti börtönnel büntetendő, ehhez képest Tolnai nagyon enyhe büntetéssel megúszta…

Feltűnően olcsón megúszta...

Az ingatlanos vállalkozóból lett klubtulajdonos ügyében enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy az eset már hat éve történt, és időközben kiegyezett a CIB Bankkal, és kölcsönösen megszüntették egymás ellen a folyamatban lévő eljárásokat, követeléseiket visszavonták. A büntetőügyet persze nem lehetett leállítani, de sikerült a felfüggesztettig mérsékelni a büntetést.

Az ügyben a tettes V. Virág közjegyzőhelyettes, aki a csalás mellett az okirat-hamisítást is elkövetett, míg a haszonélvező vállalkozók, Tolnai Sándor és munkatársa, K. Tibor bűnsegédként álltak bíróság elé.

Tolnai Sándor eredetileg banki alkalmazott volt, úgynevezett projektfinanszírozással foglalkozott a Volksbanknál, majd az Erste Banknál. Amikor távozott a bankszektorból, a másik oldalon tűnt fel, ingatlanprojektekhez vett fel jelentős hiteleket. Az egyik ilyen projektbe bukott bele, a válság kirobbanása után nem tudta fizetni hévízi Lotus Therme Hotel & Spa szállodára felvett hitelt.

Annak érdekében, hogy a CIB Bank ne tudja rátenni a kezét a hotelre, kieszeltek egy megoldást: fiktív bérleti szerződést kötöttek egy céggel, amely valójában szintén az ő érdekeltségük volt, amelybe jelentős, kétmilliárdos kötbért írtak elő arra az esetre, ha a bérlet meghiúsulna - például azért, mert a CIB lett a tulajdonos. Ahhoz, hogy ez működjön, vissza kellett dátumozni a szerződést, majd szükség volt közjegyzői igazolásokra a végrehajtáshoz, a pénz leemeléséhez. A banknál viszont észrevették a dolgot, megakadályozták a pénz továbbutalását, és feljelentést tettek.