Média

Mihály Tamás és Benkő László nélkül is folytathatja az Omega

Az együttes énekese, Kóbor János korábban még azt hangoztatta, az Omegát végleg megölte a koronavírus, most viszont már azt mondta: nem akarják cserbenhagyni a közönséget…

„Még van egy kis időnk átgondolni”

Tavaly novemberben - mindössze három nap különbséggel - az együttes billentyűse, Benkő László, majd az egykori basszistájuk, Mihály Tamás is elhunyt. Mindezek ellenére - Kóbor szavaiból legalábbis úgy tűnik - van remény arra, hogy az Omega tovább működjön.

„Ez most nagyon nehéz, és ha van bármi „szerencse” is ebben a járvány sújtotta helyzetben, akkor az az, hogy nem rögtön, ma kell döntenünk, még van egy kis időnk átgondolni. Mi egyébként Benkő Lacival sokat beszélgettünk arról, hogy ha bármi történne valamelyikünkkel, attól még szeretnénk, ha az Omega tovább élne, és a szavai ma is itt csengenek a fülemben" - mondta a Borsnak Kóbor János, aki hozzátette: az Omegának komoly kötelezettségei vannak, és nem akarják cserbenhagyni a közönséget, hiszen az egy évvel elhalasztott koncertekre kötött szerződés is áll érvényes még.

Benkő László fia is szeretné, ha az Omega nem búcsúzna.

„Tudom, édesapám is azt akarná, hogy az Omega tovább működjön, ameddig csak lehet. Az ő mottójuk ugyanis az „életfogytig rock'n'roll” volt. Az Omega egy ország zenekara, amit nem lehet csak úgy elvenni, befejezni, főleg, ha még vannak, akiknek a lelkében ott van az erő és vinnék tovább a dalokat, az emlékeket" - mondta Benkő Balázs.