Média

Pásztor Anna: „A nőknek receptre írnám fel az orgazmust”

Pásztor Anna életére sok jelzőt lehetne használni, de azt, hogy unalmas, egyáltalán nem. Az énekesnő kiskora óta szereplési lázban ég. Először a családot szórakoztatta, általános iskolában pedig az utca népének rendezett színdarabot. Majd jött London, Madrid, New York, ahol táncművészetet tanult, folyamatosan képezte magát, hazatérése után pedig színitanodába járt. Mindeközben nagykanállal habzsolta az életet. Az Anna and the Barbies énekesnője a Tükör című YouTube csatornán vallott kendőzetlenül az életéről Péterfi Juditnak.

„Negyven éven keresztül hedonista, szabadságimádó, rakkendrolista ember módjára éltem. Vakmerően és szőkén belegázoltam a világ legnagyobb óceánjaiba térdig. Minden adott volt, hogy elkallódjak, de nem történt meg. Hatalmas kalandok voltak, mindenben részt vettem, de nem hagytam ott a fogam. Mint egy kiskacsa fürdőztem, de Istennek hála, aki egy búrát tett fölém és megóvott, mindent ép bőrrel megúsztam” - mesélte az énekesnő a Tükör forgatásán Péterfi Juditnak. 

A 48 éves énekesnő kendőzetlenül mesélt a műsorban arról, hogy korábban egyenesen lázadt a nőiesség ellen, két gyermek után viszont már másként látja a dolgot. 

„Arra jöttem rá, hogy mindennek megvan az ideje. Nekem a nőiességem kiteljesedésének most jött el az ideje. Későn vágtam bele az egyetembe, a színitanodába is, táncolni is későn kezdtem. Punk stílussal, felnyírt hajjal lázadtam a nőiesség ellen. Nem vagyok jó kötelező körökben. Bármi mást szívesebben csinálok, ha az belülről jön, mintha kell. 15 évesen nem értettem, miért kell nőként, egyfajta húspiacon, mindenemet kitéve eladni magam? Mindenki ezt tette, én nem. Most jött el az ideje, hogy nőként élvezhetem a nőiességem” - mondta Pásztor Anna, aki mindig is különcnek érezte magát, de a gyermekvállalást nem akarta kihagyni. Az énekesnő a gyermekeken kívül az orgazmusra is biztatja a nőket. 

„A szülés embert próbáló, de a gyerekeket ki nem hagynám az életemből. Minden nőnek ajánlom. És amit még ne hagyjanak ki a nők az életben, az az orgazmus. A nőknek receptre írnám fel az orgazmust. Nem mindenkinek adatik meg, pedig az egy juti fali az életben."