Média

Balázs Klárit plágium vádjával beperelte egy izraeli zeneszerző - a gyanú szerint Ofra Haza slágerdalát koppintotta le

Egy izraeli zeneszerző plágium vádjával pert indított Balázs Klári ellen, miután a magyar énekesnő a saját szerzeményeként tünteti fel a férjével, Korda Györggyel közösen előadott Találd ki gyorsan a gondolatom című, eredetileg 1981-ben bemutatott izraeli dalt. A per tárgyát képező dal magyar szövegét Szenes Iván írta. A felperes most bírósági úton követeli Balázs Kláritól az említett dal előadásáért, illetve a médiában történt lejátszásáért az elmúlt 35 esztendő folyamán kapott pénzt - írja a Jediot Aharonotra hivatkozva az Áruc 7 című hírportál.

 

A Gyere, beszélgessünk! című album borítója

Ofra Haza izraeli énekes Bo nedaber! (Gyere, beszélgessünk!) című albuma 1981 nyarán jelent meg, rajta a gyorsan slágerré, sőt világslágerré vált T’fila (Imádság) című nóta. A szövegíró Bezalel Alloni, míg a zeneszerző az Izraelbe akkoriban Párizsból frissen bevándorolt Henry Bratter volt.

A jemeni zsidó szülők gyermekeként Tel-Aviv Ha-Tikva nevű szegénynegyedében felnőtt, ám világhírű énekessé lett, de 2000-ben, 43 éves korában ADS-betegségben elhunyt Ofra Haza legszemélyesebb és legnagyobb sikere volt az Imádság című dal.

A nagysikerű dal zeneszerzője, az izraeli Henry Bratter most bírósági pert kezdeményezett Balázs Klári ellen, amiért szerinte a magyar énekesnő egyszerűen ellopta az általa komponált Imádáság című dal melódiáját. Magyarországon Találd ki gyorsan a gondolatom címen vált ismertté a per tárgyát képező dal, amelynek előadói a zeneszerzőként feltüntetett Balázs Klári és a férje, Korda György.

Kínos helyzetbe kerültek

Henry Bratter plágium vádjával azután perelte be Balázs Klárit, hogy a szerzői jogvédelemmel foglalkozó izraeli szervezet (ÁKUM) egyik munkatársa a zeneszerzőt felhívta telefonon, és megkérdezte tőle: tud-e arról, hogy az Imádság című dalának van magyar változata? Miután Bratter azt mondta, hogy ilyesmiről egyáltalán nem tud, megkérték, hallgassa meg a magyar változatot a YouTube-on. „Csodák csodája, hallom az én dalomat magyarul”, és a nóta szerzőjeként pedig maga az előadó énekesnő van feltüntetve. „Ezek után bíróságon követelem mindazt a pénzt, amit 35 esztendőn keresztül kapott ennek a dalnak az előadásáért, illetve a médiában történt lejátszásáért” - nyilatkozta a Jediot Aharonotnak Henry Bratter.

Az izraeli lap megkereste a Balázs Klárit képviselő, elsősorban szerzői és médiajogi ügyekben eljáró dr. Sár Csaba ügyvédet, aki azonban nem kívánt nyilatkozni - olvasható a Kuruc.info hírportálon.

Ofra Haza Imádság című slágere: https://youtu.be/bnh5VZwnp0U

Balázs Klári és Korda György Találd ki gyorsan a gondolatom című nótája: https://youtu.be/YmneJmKw-IE