Politika

Fekete-Győr András: Orbán Viktornak a Momentum a rémálma

Nem ismer lehetetlent, ezért vállalta el a Momentum miniszterelnök-jelöltségét Fekete-Győr András, aki szerint ő a jövő, Orbán Viktor pedig a múlt embere, mert szerinte a miniszterelnök visszahozta a Kádár-rendszert Magyarországra - erről beszélt a Telexnek adott interjúban a Momentum Mozgalom elnöke. A politikus azt is mondta, hogy az emberek azt akarják, új arcok és új program jöjjön végre.

„Orbán Viktor, Rogán Antal és Mészáros Lőrinc is bűnöző”

Fekete-Győr András álláspontja szerint Orbán Viktor, Rogán Antal és Mészáros Lőrinc is bűnöző, mint fogalmazott, egy normális jogállamban már a bíróság előtt állnának. Hozzátette azt is, ha jövőre nem lesz változás, 2050-ben ugyanott leszünk, mint ma, mert ezek az emberek ellopják az akkori fiatalok jövőjét is.

Orbán Viktornak a Momentum a rémálma, tőlünk félnek a legjobban, mert hittel, őszintén és bátran képviseljük, hogy új rendszerváltásra van szükség. Ebből uszítás és gyűlöletkeltés következik, így pedig már jönnek is a trollok az oldalamra. Én szeretettel látom őket, legalább még több emberhez eljutnak a javaslataink, kezdeményezéseink” - fogalmazott a politikus, aki arra a kérdésre, kikre támaszkodna leginkább, ha kormányra kerülne, „közeli harcostársait” Donáth Annát, Cseh Katalint, Szél Bernadettet és Hadházy Ákost nevezte meg. A Gyurcsány Ferenccel való összefogásról pedig azt mondta: „A DK szimpatizánsai a barátaink és a szövetségeseink egy új Magyarország felépítésében. Őket Gyurcsány Ferenc vezeti, ebből következően Gyurcsány Ferenc a szövetségesünk.”

Hadházy Ákos zuglói indítása azért fontos, mert szerinte „meg lettek lopva a zuglóiak”. A dolog viszont nem Karácsony Gergelyről szól, mert ami a főpolgármestert illeti, „ő egy tiszta lelkű, becsületes ember, Tóth Csabáról ugyanez nem mondható el”.

A Momentum elnöke kormányfői terveiről is beszélt, amelyről többi között azt emelte ki, hogy az oktatásból száműzné a lexikai tudásra épülő alapelgondolást, a tanárok kezébe pedig visszaadnák a döntési lehetőséget arról, hogyan tanítsák, fejlesszék a diákokat.