Politika

Nem összeesküvés-elmélet, tény: tíz internetezőből kilencet megfigyelnek a kormányok

Az amerikai Freedom House szerint a világ internetező felhasználóinak 89 százalékát figyelik meg valamilyen módon a kormányok. Ez nagyjából 3 milliárd embert jelent. Magyarországon a Rogán Antal által irányított Miniszterelnöki Kabinetiroda több közösségi oldal, köztük a Facebook és a Twitter felületén megjelent bejegyzéseket és cikkeket figyeltet - kulcsszavak alapján - egy magáncéggel.

Bár a közösségi oldalak használatáért nem kell fizetnünk, közismert tény, hogy ezek mégsem ingyenes szolgáltatások. Ha pénzben nem is, az adatainkkal mindenképpen fizetünk nekik, a Freedom House legfrissebb jelentése szerint azonban az csak a kisebbik baj, hogy az érdeklődési körünkre szabott reklámokkal bombáznak minket.

A politikai és emberi szabadságjogok helyzetével foglalkozó független civil szervezet szerint a közösségi oldalakon keresztül nemcsak a választást igyekeznek bizonyos szervezetek befolyásolni, de a jelentésük szerint az általuk vizsgált 65 országból 40 már hozott létre olyan eszközt, amellyel monitorozzák, mi történik a közösségi médiában - összegzi az eredményt a Mashable.

A Freedom House rangsorában Kína áll az első helyen, mint a legkevésbé szabad ország a világon, de Oroszország és Egyiptom is „nem szabad” besorolást kapott. A tanulmány szerint a világon az internetezők 89 százalékát, vagyis nagyjából 3 milliárd embert figyelnek meg.

Iránban egy 42 ezer fős önkéntes csapat figyeli, mi minden történik a közösségi oldalakon, a kínai kommunista párt pedig hasonló „munkára” toboroz embereket: adatokat kell gyűjteniük, és meg kell jelölniük a problémás tartalmakat. A kínai Semptian nevű cég Aegis nevű rendszere mintegy 200 millió ember megfigyelését végzi.

Nem meglepő, hogy a jelentés szerint az Egyesült Államok sem ártatlan ezen a téren. Pláne, hogy egy izraeli kiberbiztonsági cég, a Cellebrite nemrég írt alá a Bevándorlási és Határvédelmi Hivatallal (Immigration and Customs Enforcement, ICE) egy 35 millió dolláros szerződést. Az izraeli cég segítségével okostelefonokat lehet feltörni, és azokból adatokat kinyerni a tulajdonosáról.

Eközben más országokból - például a Fülöp-szigetekről - azért utaztak a tisztviselők az Egyesült Államokba, hogy a közösségi média megfigyeléséről tanuljanak.

A jelentés szerint a megfigyelés eredménye riasztó: a 65 országból 47-ben tartóztattak le felhasználókat politikai, társadalmi vagy vallási nézetei miatt.

Magyarországon is figyeltet a kormány

Egy 2018 szeptemberében aláírt szerződésből derült ki, hogy a propagandaminisztériumként elhíresült, Rogán Antal által irányított Miniszterelnöki Kabinetiroda több közösségi oldal, köztük a Facebook és a Twitter felületén megjelent bejegyzéseket és cikkeket figyeltet - kulcsszavak alapján - egy magáncéggel. A megfigyeltetett hírportálok mellett különféle blogok és közösségi szolgáltatások, köztük a YouTube, a Twitter, a Facebook, de még az orosz Vkontakte felületét is ellenőrzi Miniszterelnöki Kabinetiroda által felbérelt magáncég.

Az intertnetfigyelő szolgáltatást a Mediaradar Információs Ügynökség Kft. nevű magáncég biztosítja, havi nettó 863 000 forintos költségért cserébe.

Állítólag az álhírek terjedése ellen küzdenek...