Politika

Az új kormánybiztos képes bármihez érteni

Áprilistól Fodor Gergely kormánybiztosként felel a Budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokért. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. A férfi egyébként igazi Jolly Joker.

 

Volt már szinte minden...

A kormánybiztos a Budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokkal kapcsolatban figyelemmel kíséri és felügyeli a kormány döntéseinek végrehajtását és a beruházások megvalósítását, emellett részt vesz a beruházás szereplői által szervezett egyeztetéseken, továbbá betekinthet a keletkezett iratokba, pénzügyi és műszaki dokumentációkba.

Feladata, hogy előkészítse a további megvalósításhoz szükséges döntéseket, stratégiai dokumentumokat, beruházási programokat, a beruházások időbeli ütemtervét és a szükséges kormány-előterjesztéseket, szervezze a kapcsolódó közigazgatási egyeztetést, javaslatot tegyen az esetleges kapcsolódó jogalkotási feladatokra vonatkozóan.

Fodor Gergely feladatait jelenleg a Miniszterelnökség miniszteri biztosaként látja el. Kormánybiztosi kinevezése 2019. április 1-től 2021. március 31-ig szól.

Fodor egyébként igazi Jolly Joker, a pályafutását tekintve képes bármihez érteni. Volt többek között a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Elnöki Kabinet igazgatója, vezető pozíciót kapott az olimpia szervezésére létrehozott Budapest 2024 Zrt.-ben, majd ennek a cégnek a felszámolását végezte a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. nevében, de 2013 júniusától 2015-ig például a Terrorelhárítási Központ Társadalmi Kapcsolat Osztályának vezetője volt. Mostantól pedig a Várnegyed építését felügyeli.

És hol van még a vége?