Politika

Kubatov: Soros destabilizálni akarja Magyarországot és Európát

„Meggyőződésem, George Sorosnak az a terve, hogy zavargásokat generáljon, destabilizálja a politikai helyzetet nemcsak Magyarországon, hanem idővel egész Európában” - jelentette ki Kubatov Gábor a Magyar Időknek adott, hétfőn megjelent interjújában.

„A kormány sikerei önmagukért beszélnek”

A Fidesz alelnöke szerint az elmúlt három évben az ellenzéki politizálás teljesen sikertelen volt, ezzel szemben a kormány sikerei önmagukért beszélnek. Értékelése szerint a mostani kormány az elmúlt huszonöt év legsikeresebbike. Hozzátette: amikor az ellenzéknek elfogynak az érvei, akkor durváskodni kezdenek, erőszakos plakátokat tesznek ki, szerkesztőségekben újságírókra rontanak rá.

A politikus úgy fogalmazott: „Soros és Simicska Lajos beszálltak a kampányba, számomra teljesen egyértelmű, hogy Soros a civil szervezeteket dróton rángatva próbálja hergelni az embereket, Simicska pedig megvett egy pártot”. Utóbbival kapcsolatban azt mondta: „ez lehet Magyarország egyik legnagyobb korrupciós ügye; az, hogy egy nagyvállalkozó meg tud venni egy komplett pártot, szőröstül-bőröstül”.

Sorossal kapcsolatban azt mondta, a CEU-ügyben is világossá vált, hogy ki az, aki az ő oldalán áll, és szerinte hasonló a civil szervezetek ügye vagy a migráció kérdése is. „A TASZ, a Helsinki Bizottság és a Trans­parency International mára már a függetlenség látszatára sem ad, és a velük szövetséges pártok is a Soros-féle rémálomvilágot támogatják” - tette hozzá a Fidesz alelnöke.