Politika

Puritán kormányzás: tíz év alatt megduplázódott a minisztériumokban dolgozók létszáma

2010-ben még 640 milliárd forintba került a kormány, a minisztériumok és az országgyűlés működése az adófizetőknek, mára ez a szám 1100 milliárdon van túl. 

Orbánék olvasatában ilyen a takarékos állam

A 2010-es kormányváltás idején 5748-an dolgoztak a minisztériumokban az akkori zárszámadási törvény szerint, ez a szám azonban jövőre 11 979 fő lehet. A Fidesz 11 éve tartó uralma idején nemcsak a minisztériumban dolgozók száma nőtt, de az állami felsővezetőké is: 2010-ben még csak 106 miniszter, államtitkár és helyettes államtitkár volt. Mára 198-an dolgoznak ezekben a beosztásokban.

A minisztériumi dolgozók számának növekedésének egyik oka, hogy sok háttérintézmény beolvadt a minisztériumokba. További jelentős létszámnövekedést hozott az uniós források felhasználását végző Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) feloszlatása, az itt dolgozó mintegy 500 embernek a szaktárcáknál találtak helyet.

A létszámnövekedés harmadik forrása a bürokrácia „öntörvényű növekedése”, mint például az, hogy míg 2010-ben a Miniszterelnökségen 93-an dolgoztak, mára a miniszterelnöki kormány- és kabinetiroda létszáma 780 főt tesz ki.

A külügyminisztériumnál ma 40 százalékkal dolgoznak többen, de ez azért is lehet, mert az Innovációs és Technológiai Minisztérium jogelődjétől, a fejlesztési minisztériumtól hozzájuk került a külgazdaság. Viszont az ITM létszáma ehhez képest 400 százalékkal bővült.

A Honvédelmi Minisztériumon ezzel szemben nem nagyon látszik a növekedés: a 2022-re tervezett 509 fős létszám 12 évre vetítve 9 főnyi növekedést jelent.

Az agrártárca létszáma csökkent, annak ellenére, hogy ide olvadt be a környezetvédelmi minisztérium. Az igazságügyi minisztérium létszáma is csökkent.

Jövőre 423 fővel, 3,7 százalékkal növekszik a minisztériumok létszáma. A zárszámadási törvény alapján 2010-ben az országgyűlés és a kormányzat működtetése 640 milliárd forintba került az adófizetőknek, ugyanez 2022-ben már 1116 milliárd forint lehet.