Politika

Az MSZP most éppen azért dolgozik, hogy „legyen egy civil, külső miniszterelnök-jelöltje” - aztán a jövő hónapban majd másért fog

Botka László lemondása után ült össze az MSZP választmánya, amely ügy döntött: nem állítanak újabb szocialista kormányfőjelöltet. Tárgyalnak a többi ellenzéki párttal, és keresnek egy megfelelő civilt.

Nem támogatnak olyan miniszterelnök-jelöltet, aki más párt tagja

Választmányi ülést tartott szombaton az MSZP, amelynek sürgősen ki kellett találnia, hogy mit kezd a Botka László lemondása után kialakult helyzettel. Hétfőn ugyebár Botka bejelentette, hogy köszöni szépen, de nem folytatja, lemond a miniszterelnök-jelölti posztról.

Mindezt pedig azzal indokolta, hogy az ellenzéki oldalon, így az MSZP-ben szerinte nem a győzelemre játszanak, és a politikai maffia minden képzeletét felülmúlóan behálózta a pártját.

A zárt ülésen Hiller István választmányi elnök szerint "értelmes és kemény vita" zajlott, és a végén nem lépett ki senki.

A két oldal nagyjából azon vitatkozott, hogy az MSZP-nek egyedül kell folytatnia, vagy teljes összefogást kell kivívnia a baloldalon, és akár Gyurcsány Ferenccel is együtt kell működni.

A vita végén a többség az utóbbi mellett szavazott: tehát a minél szélesebb összefogásra. Így a választmány a következőkről döntött információnk szerint:

·         az MSZP tárgyalást kezd az összes "demokratikus ellenzéki párttal",

·         a Jobbikkal semmiképp sem működik együtt, mert "Horn Gyula pártja nem tárgyal szélsőséges erővel" - ezt Molnár Gyula pártelnök mondta a választmány szünetében.

·         Az MSZP nem állít saját soraiból miniszterelnök-jelöltet.

·         Csak listavezetője lesz, de egyelőre még nem volt a listaállítás napirenden. (Az sem dőlt el, hogy saját vagy közös listája lesz-e a pártnak.)

·         Decemberben kampánynyitó kongresszust tart a párt, itt végelegesítik az egyéni jelöltek listáját és a pártlistát.

·         Az MSZP nem támogat olyan miniszterelnök-jelöltet, aki más párt tagja. Tehát sem Szél Bernadett, sem Karácsony Gergely mögé nem áll be.

·         Orbánt persze nagyon nehéz lesz kormányfőjelölt nélkül megszorongatni, így azért „dolgozunk, hogy legyen egy civil, külső miniszterelnök-jelölt” - ígérte Molnár Gyula.

A pártelnök azt is mondta, hogy köszönetet mond Botka Lászlónak az eddigi munkájáért, és a vitában szóba jött az is, milyen okok vezettek a lemondásához. „Nyilvánvalóan volt belső bizonytalanság, helyes úton haladunk-e” - fogalmazott Molnár, de ennél többet nem mondott. Csupán csak kijelentette, hogy „visszautasítok minden olyan vádat, amely a NER részének tekinti az MSZP-t vagy más pártot”.

Vagyis Molnár lényegében visszautasította Botka László vádjait