Politika

Hétezer túró rudit és rengeteg lazacot is vásárolt az adófizetők pénzéből a felcsúti Puskás Akadémia

A Demokratikus Koalíció (DK) újabb, több száz oldalnyi, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány működéséről szóló dokumentumot szerzett meg - közölte a párt alelnöke.

A kórházakban meg szikkadt zsemlét kapnak a betegek

Varju László szerdai, online sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a korábbi bírósági döntés után egy végrehajtó-iroda közreműködésével kapták meg az iratokat.

Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagja arról beszélt, hogy most három hónapnyi 2011-es számlához jutottak hozzá. Ezek szerint ebben az időszakban az alapítvány hétezer túró rudit vett, több mint egymillió forintért vásárolt harcsát és lazacot, wc-papírra több százezer forintot költött - sorolta.

Hozzátette, hogy az alapítvány többek között harmincezer tojást vásárolt, süteményekért pedig félmillió forintot fizetett.

„A Demokratikus Koalíciónak az a véleménye, hogy az alapítvány elherdálja az adófizetők pénzét, amiből inkább kórházakat, egészségügyi intézményeket és idősotthonokat kellene támogatni” - mondta Ráczné Földi Judit.