Sport

Nagylelkűen támogatják a hazai vállalkozások az államtitkár úr csapatát

39 millió forinttal támogatták a magyar vállalatok 2018-ban a Puskás Akadémia labdarúgócsapatát. Szép összeg, de eltörpül amellett a közel 150 millió forint mellett, amivel a nagylelkű magyarországi vállalkozások a volt adóhivatali elnök, Tállai András államtitkár csapatát, a Mezőkövesd Zsóryt támogatták.

Hatásosan imádkozott az államtitkár

Jól jött ez a pénz a csapatnak, amely tavaly még csak 10,5 millió támogatást kapott a cégektől, mert így sikerült kipótolni azt, hogy a televíziós jogdíjakból elszámolásuk szerint 2018-ban az előző évinél 120 millióval kevesebbet kaptak. Hasonlóan jól jött az is, hogy az MLSZ a 2017-es 7,6 millió helyett 2018-ban már 106,8 millió forint támogatást adott a klubnak.

A klub elszámolása alapján a foglalkoztattak átlagbére 1,03 millió forint volt havonta 2018-ban.