Aktuális

Szlávik: a most tapasztalható esetszám nem engedi meg a karácsonyi lazításokat

A tapasztalat azt mutatja, hogy a korlátozások bevezetését követően 2-3 héttel alakul ki egy plató, majd ezt követően kezd csökkeni a fertőzöttek száma. Magyarországon az utóbbi időszakban nem csökkent sem a fertőzöttek, sem pedig a halottak száma - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa az M1-nek.

„Ez a karácsony nem lesz olyan, mint a korábbiak"

Szlávik János szerint egyes kutatók feltételezik azt, hogy a következő hétben, „szerencsés esetben”, csökkenhet az új esetek száma, majd néhány héttel ezt követően az elhunytaké is. 

„Jön a karácsony és a szilveszter, de ez az év biztos, hogy nem lesz ugyanolyan, mint a korábbiak. Az az esetszám, és az a halottszám, amit az utóbbi időben észlelhetünk, az nem engedi meg, hogy lazításokat csináljunk” - jelentette ki. Szerinte pont a karácsonyi bevásárlások, ebédek és vacsorák azok, amik a legnagyobb veszélyt jelenthetik a vírus terjedése szempontjából.

A főorvos az interjút azzal zárta, hogy „én azt hiszem, hogy az embereknek tudomásul kell venniük, el kell fogadniuk, hogy ez a karácsony nem lesz olyan, mint a korábbiak."