Aktuális

Közbeszerzéseket befolyásolhatott a Tiborcz-féle Elios

Már akkor befolyásolhatták a pályázatokat az Elios emberei, amikor hivatalosan még nem tudhattak a közvilágítási közbeszerzésekről - derül ki azokból a levelekből, amelyeket az Európai Csalás Elleni Hivatal küldött két érintett városnak. A társaság vezetése nemcsak hogy idő előtt megismerhette a közbeszerzéseket, de a cég embere beleírhatott a városok pályázatába is.

Tiborcz István végig ott ült az igazgatóságban

Ezekből a levelekből az derül ki, hogy az Elios emberei nemcsak a nekik érdekes közbeszerzés előkészítésébe „piszkálhattak bele”, hanem már abba a pályázatba is, amelyben a városok pénzt kértek a beruházásra.

Tehát az Elios nemcsak hogy idő előtt megismerhette a kiírásokat, a cég embere beleírhatott az önkormányzatok energetikai tanulmányaiba, sőt, még azokba a pályázatokba is, amelyekkel a városok az unióhoz fordultak pénzért. Így kerültek olyan elvárások a későbbi közbeszerzési kiírásokba, amelyeket csak az Elios tudott teljesíteni.

Az OLAF által küldött levelekből az is kiderül, hogy az érintett pályázatokról 2013 őszén döntöttek, és ekkor írták ki a közbeszerzéseket is a fejleszteni kívánó városok. Ekkor már kiszállt az Eliosból a Simicska Lajos-féle Közgép, Orbán Viktor miniszterelnök veje, Tiborcz István viszont végig ott ült az igazgatóságban.