Média

Válságban Erdei Zsolt kapcsolata

Erdei Zsolt őszintén vallott arról, hogy párjával eltávolodtak egymástól. Az egykori profi ökölvívó elmondta: mindketten másra vágynak, míg párja, Réka romantikázni és színházba szeretne járni, addig ő inkább a nyugalmat keresi.

Egymásra szinte nem is marad idejük

Erdei Zsolt és párja összesen három gyermeket nevel, két közös lurkójuk mellett a sportoló korábbi házasságából született tinédzser fia, Viktor is velük él. A két kicsi különleges bánásmódot igényel, mindketten koraszülöttek voltak. Vilmoska lassan hároméves lesz, de még nem tud beszélni, Gréti pedig autisztikus vonásokat mutat. A szülők rengeteget foglalkoznak a gyermekekkel és egymásra már szinte nem is marad idejük. Emiatt a kapcsolatuk is válságba jutott.

Úgy érzem, teljes értékű édesapa vagyok. Este fél 10-kor, miután mindegyik gyereket sikerül ágyba dugni, mi is annyira fáradtak vagyunk, hogy amikor befekszünk az ágyba, azonnal el is alszunk. (...) A gyerekekkel intenzíven kell foglalkozni, és a napunk nagy részét ez teszi ki, azonban úgy látom, hogy erre kezd rámenni a kapcsolatunk is. Éljük a szürke hétköznapokat, és várjuk, hogy eljöjjön az a pillanat, amikor ebből ki lehet szakadni" - árulta el Erdei Zsolt a hot! magazinnak, majd hozzátette, probléma az is, hogy mindketten másra vágynak, míg párja, Réka romantikázni és színházba szeretne járni, addig ő inkább a nyugalmat keresi.