Politika

A veszélyes nyitás háttere: Orbán szotyizgatni akar a budapesti Eb-meccseken

A Jobbik közleménye szerint „a focimániás Orbán szinte bármire képes azért, hogy Budapesten - Mészáros Lőrinc nevű fegyverhordozójával szotyizva - élőben láthasson néhány Eb-meccset.” 

Mindent alárendel a beteges focimániájának

A jobboldali néppárt szerint korábban arról írtak a lapok, hogy az UEFA elvárása szerint az MLSZ-nek április 7-ig kell jelezni, hogy mennyi nézőt vállal Budapest a júniusi meccsekre, illetve hogy április 19-én végleg pontot tesznek az idei labdarúgó Európa-bajnokság ügyére, tehát akkor derül ki az is, hogy a járványhelyzet mélysége és a nézőszám-vállalások alapján mely helyszínektől veszik el a rendezés jogát.

„Furcsa egybeesés, hogy Orbán éppen az április 7-i határidő előtt egy nappal jelentette be a szakemberek szerint teljesen indokolatlan lazítást, egy olyan bűvös 2,5 milliós átoltottsági határszám ürügyén, amit egyetlen járványügyi szakember sem képes értelmezni és felfogni, hogy miért pont annyi… A másik érdekes egybeesés, hogy Orbán ugyebár éppen az UEFA végleges döntésével egy napon, vagyis április 19-én, hétfőn akarja mindenképpen újranyitni az iskolákat, annak ellenére, hogy a járványügyi szakemberek szerint ez a szintén ép ésszel megmagyarázhatatlan döntés óriási kockázatokat rejt magában, és hatalmas, akár komoly emberáldozatokat követelő kormányzati felelőtlenség" - írja közleményében a párt.