Politika

Keményen bírálta a plakáttörvénnyel összefüggésben az MSZP-t a pártot nemrég elhagyó politikus

A jelenleg független képviselőként tevékenykedő Demeter Márta kifejtette, hogy az Országgyűlésen végül egy feles jogszabállyal átvitt fideszes javaslat egyértelműen mutatja, hogy a kormánypártok mindenre képesek a hatalom megtartásáért, de szerinte az is fontos tanulság, hogy az MSZP aktív szereplőjévé vált a játéknak.

„A kialakult helyzet nemcsak a Fidesz, de az MSZP felelőssége is”

A képviselő szerint nagyon rossz politikai döntést hoztak a szocialisták azzal, hogy a múlt heti ellenzéki egység után az MSZP mégis készített egy saját módosító javaslatot, egyeztettek a Fidesszel, és nem tettek meg mindent, hogy az általuk összeállított szöveg ne kerüljön a parlament elé, így ne azzal szembesüljenek az emberek, hogy az ellenzék egyik pártja hajlandó alkudozni a leváltandó kormánypárttal.

- Az MSZP vezető politikusainak is érezniük kell, mennyire erős az ellenzéki választók igénye bármifajta együttműködés elutasítására a Fidesszel, és ezt az elvárást nem lehet semmiféle fontosnak vélt politikai-technikai szempontra hivatkozva felülírni - mondta Demeter, hozzátéve, hogy az elmúlt hét eseményei felvetik a kollaboráció gyanúját. A plakáttörvény nyomán kialakult helyzet nemcsak a Fidesz, de az MSZP felelőssége is. A Fidesz motivációja ismert, ám az MSZP a döntéseire magyarázatot kell, hogy adjon a választóknak. - Mert így hogyan bízhatnának az emberek abban, hogy az MSZP biztosan nem támogat majd bármely más, a Fidesz hatalmát bebetonozó javaslatot? - tette fel a kérdést a politikus.

Demeter Márta szerint az MSZP-nek garanciát kell adnia arra is, hogy többé nem fordul elő ilyen eset. A választói bizalomhoz és az ellenzékbe vetett hithez ugyanis nem elegendő az a remény, hogy „valamelyik pillanatban, valakinek talán sikerül megakadályoznia, hogy az MSZP együttműködjön a Fidesszel”.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a szocialisták támogatják-e majd a Jobbik plakáttörvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági beadványát. Az LMP pénteken jelezte, ha a Jobbik arra hivatkozik, hogy államigazgatási szerv nem ellenőrizheti a pártok gazdálkodását és működését, akkor támogatják a beadványt.