Politika

Orbán Viktor bosszúból hagyja a Lánchidat belerohadni a Dunába - miközben a haverok szállodáira és külföldre két kézzel szórja a pénzt

Orbán Viktor bosszúhadjáratot folytat Budapest ellen. A miniszterelnök fővárost érintő intézkedései kártékonyak. Ennek egyik példája a Lánchíd, amelyet a kormány veszni hagy, hogy „belerohadjon a Dunába" - mondta Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője a szerdai ülés előtti sajtótájékoztatóján.

Változtassák meg a 97:3 arányú forrásmegosztást

Zugló ellenzéki polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány országos szinten 160 milliárd forintos szolidaritásai adót vet ki, miközben 83 milliárd forintot juttat szállodákra „a haveroknak", és két kézzel szórja a pénzt külföldre - mindezt álságosnak, cinikusnak és elfogadhatatlannak nevezte.

A Lánchíd tervezett felújításáról szólva, azt mondta; ha „fapados" beruházás lesz, akkor is legalább 10 milliárd forintra van még szüksége a fővárosnak a 44 milliárd forintos összköltségű munkálatokhoz. Ehhez szerinte a kormány úgy adna 6 plusz 1 milliárdot, hogy azzal lényegében csak az áfát fizetné ki.

Az útfelújításokról szólva, azt mondta, ha a kabinet segíteni akarja az önkormányzatokat, akkor változtassa meg a 97:3 arányú forrásmegosztást, mert szerinte cinikus, hogy az önkormányzatoknak ez utóbbi három százalékból kellene szolidárisnak lenniük, és - egyebek mellett - egy erősebb, szociálisabb hálót fenntartaniuk.

Közölte, két fideszes módosító indítványt támogatni tudnak. Ezek közül az egyik az, hogy a járványra tekintettel, három hónappal meghosszabbítsák az éves BKK-bérletek érvényességét. Szerinte ugyanakkor a kieső 30 milliárd forintos árbevételt a kormánynak kell kipótolnia.

Arról is beszélt, hogy támogatni tudják a kormánypárti képviselők úthálózat-fejlesztési javaslatát, amennyiben a kerületek visszakapják a jövedéki adót, hogy azt célhoz kötötten tudják útfelújításokra fordítani. Horváth igazságtalannak tartja, hogy az utóbbi években Zugló nem kapott pénzt útfelújításra - más kerületekkel szemben -, és azt is sérelmezte, hogy az útfelújítási keret négyötödét „égeti el" a kormányzati elvonás.

A parkolási díjakat érintő előterjesztésről azt mondta, támogatják, hogy a legzsúfoltabb, belvárosi területeken 700-800 forint legyen az óradíj, illetve olyan mértékű, amely „mozgásra kényszeríti az autósokat".

Ez azonban nem vonja maga után a többi övezet díjának emelkedését - tette hozzá.