Sport

A kupagyőztes Újpest FC vezetőedzője: „Gyakorolni kellett az ünneplést, nem vagyunk hozzászokva”

Az újpesti öltözőben zajló ünneplés a Puskás Aréna sajtótermében is jól hallható volt a Mol Fehérvár elleni, hosszabbításban 1-0-ra megnyert Mol Magyar Kupa-döntőt követően. A győztes csapat mestere, Michael Oenning csak remélte, hogy mire megválaszolja az újságírói kérdéseket, még tartani fog a fieszta.

„Megérdemelten nyertük meg a kupát, nagyon sokat tettünk érte”

Michael Oenning, a kupagyőztes Újpest vezetőedzője a következőket mondta a döntőt követő sajtótájékoztatón.

 „Nagyszerű nap ez az Újpestnek, hiszen újra átérezhettük, milyen, amikor a szurkolóink a lelátóról támogatnak minket. Nagy szükségünk volt rá! Ott, ahol nincsenek szurkolók, ott igazából labdarúgás sincs. Nagyon jól koncentrált, jól szervezett játékot mutattunk be. Eleinte inkább visszaálltunk, elemeztük az ellenfelünket, kerestük a gyenge pontjait. Nem voltunk idegesek, inkább óvatosak. Aztán egyre harapósabbak lettünk, és az ellenfelünk percről percre érezhette, ma nem lesz olyan könnyű legyőzni minket. A kilencven perc nem hozott döntést, de a két piros lap és a hosszabbításban szerzett gólunk megpecsételte a Fehérvár sorsát: kilenc játékossal nem volt esélyük, hogy legyűrjenek bennünket. Megérdemelten nyertük meg a kupát, nagyon sokat tettünk érte.

Oenning egyetért azzal, hogy a második félidőre egy egészen más Újpest jött ki a pályára. A szünetben azt mondta a játékosoknak, higgyenek abban, hogy lehet még jobban futballozni, és itt az alkalom, hogy a bajnokságban elszenvedett három vereség után felülmúlják a Fehérvárt. Ezt érezték a játékosok is, mindenki megtett érte mindent. 

„Amikor megérkeztem az Újpesthez, nyíltan kijelentettem, hogy meg akarom nyerni a Magyar Kupát. Jó volt egyből úgy kezdeni a munkát, hogy a korábbi tapasztalataimra támaszkodva azt magyaráztam a játékosoknak, higgyék el, van benne ráció. Ők akkor még nem bíztak ebben. Miután sikerült megtartani az NB I-es tagságot, a Puskás Arénában elért kupagyőzelem csodálatos lezárása az idényünknek.

Az NSO Tv kérésére arra is reagált, hogy amíg ő az újságírói kérdésekre válaszolt, addig az újpesti öltözőben jól hallhatóan óriási ünneplés zajlott. 

„Nagyon érzelemdús ez a mai este, nem is lehetett azonnal felfogni, hogy nyertünk. A pályán nem voltunk hozzászokva az ünnepléshez, azt is egy kicsit gyakorolni kellett, főleg azért, mert eddig nem volt lehetőségünk szurkolók előtt játszani. Ez az a pillanat, amikor feloldódott a feszültség. Képzeljék csak el, milyen lenne, ha a DVTK ellen nem sikerül megszerezni azt az egy pontot, és most itt állnánk, hogy Magyar Kupa-győztesek vagyunk, de nem biztos, hogy benn maradunk az NB I-ben. De mivel ezt csütörtökön kiharcoltuk, felszabadultan érkeztünk a döntőre. Nagyon tetszik, ahogy a srácok ünnepelnek, énekelnek, és remélem, így fogják folytatni, hamarosan velem. Hacsak, addig abba nem hagyják.”

A jövővel kapcsolatban elmondta, ha sikerül ezt a csapatszellemet továbbvinni és meg tudják erősíteni a keretet, akkor még inkább a jó úton haladnak majd.