Sport

Újpesti ultracsoport: „Tulajdonosunk a legmélyebb bugyrokba zülleszti immár 8 éve imádott klubunkat”

Egy győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel kezdte a 2018/2019-es szezont az Újpest, a lila-fehérek négy ponttal a kilencedik helyen állnak az OTP Bank Liga tabelláján. A legutóbbi fordulóban a Honvéd ellen is vereséget szenvedtek ideiglenes otthonukban, az Új Illovszky Stadionban. Az Újpest egyik ultracsoportja (Viola Fidelity) megelégelte a rossz szereplést, a kiábrándító játékot és hivatalos közleményben jelezte, hogy határozatlan időre felfüggesztjük a szurkolást a mérkőzéseken.

Az ultracsoport közleményét változtatás nélkül közöljük.

„Eljött ismét az idő, hogy ne asszisztáljunk tovább a klubvezetés és a csapat ámokfutásához. Úgy érezzük, türelmesek voltunk, a végsőkig harcoltunk már évek óta. Tulajdonosunk a legmélyebb bugyrokba zülleszti immár 8 éve imádott klubunkat. Rengeteg mindenen keresztül mentünk ez idő alatt. Voltak jobb pillanatok, 2 magyar kupa, egy szuperkupa győzelem és egy bronzérem a bajnokságban. Ám, mindezek ellenére úgy látjuk, soha nem látott mélységekbe lett taszítva az Újpesti labdarúgás. Tűrtünk, összeszorított fogakkal álltuk sokszor, ami ránk zúdult, 2 évig kapaszkodtunk egy címerperbe, hogy aztán ott is elvérezzünk és ismét veszítsünk. Majd bizakodtunk a két fél megállapodásában Torna Egylet és az FC Kft részéről, persze mindhiába. Ennek ellenére belevetettük magunkat a szezonba, annak ellenére, hogy szinte már minden jóérzésű Újpest szurkoló elfordult a lelátóról. Próbáltuk megőrizni az ultra lángját, hogy a következő generációk ne egy MTK vagy Mezőkövesd bajnokin érezzék magukat, ha kilátogatnak egy Újpest meccsre.

Lássák milyen az, hogy szervezett szurkolás.

Sajnos eljött az a pillanat, hogy azt mondjuk ez így nem mehet tovább és áldozatot kell hozzunk, határozatlan időre felfüggesztjük a szurkolást a mérkőzéseken. Nem lesznek zászlók, nem lesznek drapik, nem lesz dob, nem lesz előénekes. Ugyanúgy, ahogy nincs normális klubvezetés, nincs értékelhető igazolás, nincsenek épkézláb játékosok a csapatban, nincs szakmai munka, nincsenek eredmények. Hogy meddig? Ez a jövő zenéje… Egy visszakapott címer, sorozatos győzelmek megváltoztathatják ezt a döntést, de egyelőre sajnos egyikre sincs esély. Egy vagy két nyert mérkőzés biztos nem lesz elég ahhoz, hogy újra mehessen minden a normális kerékvágásban. Egyelőre bent leszünk a lelátón és hangot fogunk adni nem tetszésünknek, mert megígértük egymásnak, hogy többé nem hagyjuk magára a lelátót! A háttérben megpróbálunk kicsikarni változásokat, ameddig a lehetőségeink engedik, tárgyalások és egyéb megoldások útján. Addig is marad a reménykedés, hogy valahogy egyszer minden a helyére áll ismét a IV. kerületben és újra tiszta szívből és teli torokból üvölthessük együtt, hogy HAJRÁ LILÁK!!!
Viola Fidelity 2002